Faluhelyi Ferenc-díjjal tüntették ki Heil Helmut koreográfust, a Pécsi Német Önkormányzat tagját

Sokoldalú közéleti és közösségépítő tevékenysége, a német nemzetiségi civil társadalom sikeres szervezése, valamint a pécsi nemzetiségi hagyományőrzés és tánckultúra gazdagításában végzett több évtizedes elkötelezett és fáradhatatlan munkájának elismeréseként Faluhelyi Ferenc-díjjal tüntette ki a pécsi önkormányzat Heil Helmut koreográfust, a Fünfkirchen-Leőwey Táncegyüttes vezetőjét, a Pécsi Német Önkormányzat, valamint a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata közgyűlésének tagját. A kitüntetést december 18-án, a Nemzetiségek Napján a pécsi Koch Valéria Iskolaközpontban megtartott ünnepségen adták át.

 

A rendezvényen részt vett Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke és Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, továbbá jelen voltak a helyi nemzetiségi önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek képviselői és a város közgyűlésének tagjai.

A megjelenteket Bognár Szilvia alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte, Pécs befogadó, soknemzetiségi volta számos területen tetten érhető, többek közt a politikában, az eredményekben és a város gazdag történelmi múltjában: – Ha a jóakaratú és tehetséges emberek nemzetiségüktől, vallásuktól függetlenül utat találnak egymáshoz, akkor abból korokon átívelő, nagy dolgok születhetnek – ha az eredeti cél ennél sokkal szerényebb is volt, akkor is. Soha nem tudhatjuk, hogy milyen találkozásokból születhetnek nagy dolgok.

Pécs nemzetiségi tanácsnokaként most először állt közönség elé Auth István. A politikus hangsúlyozta, a hagyományok ápolásában a nemzetiségeknek meghatározó a szerepük, s a jelenlétük ezeken keresztül sokszínű élményeket és fejlődést hozhat a közösségeknek és a városnak egyaránt, értékeik a többségi társadalmat is gazdagítják.

A Faluhelyi Ferenc-díjat Péterffy Attila polgármester és dr. Modrovits Sándor aljegyző adták át. A kitüntetett Heil Helmut gyermekkorát Erdősmárokon, majd Pécsett töltötte. Középiskolai tanulmányait a pécsi Leőwey Klára Gimnázium Német Nemzetiségi Tagozatán végezte, ahol 1973-ban, végzős diákként megalakította, és azóta is vezeti a Leőwey Táncegyüttest. A csaknem fél évszázada működő tánccsoport legfőbb célja a hazai német hagyományok ápolása, a néptánc- és népzenei kincs, dalkultúra, szokások és népviseletek gyűjtése, feldolgozása és színpadra állítása.

Heil Helmut emellett aktív szerepet vállal a gyermektánc-oktatásban, német nemzetiségi tánctanárok képzésében és továbbképzésében. Megannyi népzenét és népdalt tartalmazó CD, valamint nemzetiségi népviseleteket összegyűjtő és bemutató kiadvány létrehozásában is tevékenyen részt vett. Kezdetektől fogva megválasztott képviselője a Pécsi Német Önkormányzatnak, és több ciklus óta tagja az országos német önkormányzat közgyűlésének.

A kitüntetett több mint tíz éven keresztül a horvát nemzetiségű Baranya Táncegyüttes tagja, szólótáncosa volt. Számos olyan kezdeményezésében vett részt, amely a Pécsett élő nemzetiségek együttműködését, egymás kulturális értékeinek megismerését tűzte ki célul.

A Nemzetiségi Nap alkalmából színes kulturális műsort tekinthetett meg a közönség. Közreműködtek: a Fünfkirchen-Leőwey Táncegyüttes (zenei kíséret: Kramm András – harmonika, Rácz Rudolf – harsona, Füller Attila – trombita, Sáska Gyula – klarinét); a Gandhi Hagyományőrző Együttes; az ukrán nemzetiségű Priol Amira, a PécsiZenede zongora szakos tanulója; a Koch Valéria Iskolaközpont 8. osztályainak néptánccsoportja; a Miroslav Krleža Horvát Iskolaközpont tanulói; Jázsján Terézia, a Pécsi Örmény Önkormányzat elnöke két örmény dallal – zongorán kísérte Borisz Jaksov; a Pécsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat tánccsoportjának tagjai; Gyöngyösi Ferenc, a Vasárnapi Ruszin Zeneiskola növendéke, a Csácsé Rom zenekar, valamint a Koch Valéria Iskolaközpont Leánykórusa.

 

GALERIE >>

Német nyelvű kultúra & kulinária 6.0

Német nyelvű kultúra & kulinária 6.0

" Gyógyír északi szélre " – Színházi est Frank Ildikóval és Andreas Kosekkel Leo Leike és Emmi Rothner soha nem találkoznak, kapcsolatuk – valójában egy szerelmi történet – kizárólag e-mailben alakul ki. Német nyelvű színházi est Frank Ildikó (Theater Jetzt Pécs) és...

bővebben
Német nyelvű kultúra & kulinária 5.0

Német nyelvű kultúra & kulinária 5.0

"Férfiak és nők egyszerűen nem illenek össze" - Loriot-est Frank Ildikóval és Andreas Kosekkel Színházi est ismert és kevésbé ismert jelenetekből és szövegekből Frank Ildikó Eszter (Theater Most, Pécs) és Andreas Kosek (teatro caprile, Bécs) előadásában, majd...

bővebben