„A nyáresti koncertek fontos összetartó erővel bírnak a pécsi német közösség életében”
Idén harmadik alkalommal tartottak német térzenét Pécs belvárosában

Hamisítatlan magyarországi német fúvószene csendült fel július 26-án Pécs belvárosában, a Jókai téren – idén nyáron már harmadízben. Immár csaknem negyedszázados hagyományra tekint vissza az a szabadtéri koncertsorozat, amelynek során kéthetente helyi, illetve környékbeli német zenekarok mutatkoznak be. Az idei, a Pécsi Német Önkormányzat és a Lenau Ház által szervezett rendezvénysorozat öt részből áll: a legutóbbi alkalommal a Véméndi Fúvószenekar lépett fel.

Pécsi lakosok, a régióban élő német közösség tagjai, valamint járókelők és turisták – több százan – voltak kíváncsiak a Véméndi Fúvószenekar egyórás koncertjére. Az együttes vezetője, Hahn János szerint a Pécs környéki, jelentős részben németek lakta település nagy múltú zenekara rendszeres közreműködője a pécsi térzenéknek: – Zenkarunk jövőre lesz 35 éves.

Már a kezdetektől, Gász Mihály vezetése alatt is számos alkalommal meghívást kaptunk erre a nyáresti koncertsorozatra. Rengeteg véméndi származású ember él a városban, akiknek a szíve bizonyára megdobban, amikor bennünket hallgat. Ma 23 zenésszel érkeztünk. A csapattagok közül sokan élnek Budapesten vagy másutt az országban, sőt, külföldön, de amikor meginvitálnak bennünket egy-egy ilyen fellépésre, akkor mindenki megpróbálja szabaddá tenni magát.

A pécsi német térzenei koncerteket eleinte a belvárosban, a Színház téren tartották, majd áthelyezték őket a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Idén a városvezetés jóvoltából a programok visszatérhettek a történelmi belváros szívébe: – A Jókai térnek olyan a természetes akusztikája, amitől számos zenész szerint tökéletes helyszín – emeli ki Flódung János szervező, a Pécsi Német Önkormányzat elnöke. – A tér az említett adottságai mellett azért is megfelelő, mert – lévén, hogy a belváros szívében található – igen forgalmas. Sokan, akik nem is tudnak a mi programunkról, de errefelé járnak, meg-megállnak, meghallgatnak egy-két számot, majd továbbsétálnak. Ezzel pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy a szélesebb nyilvánosságnak is megmutassuk: Pécsett és a régióban sok magyarországi német él, akik kultúrájának nagyon fontos része a fúvószene. Örömmel látjuk, hogy sokan vannak, akik – bár nem a német közösségünk tagjai – nyitottak erre a zenére; talán azért, mert valahonnan ismerős nekik vagy mert valamilyen módon már jelen volt az életükben.

A koronavírus miatt számos rendezvényünk elmaradt, de úgy gondoltuk, hogy ezeket a nyáresti koncerteket lehetőség szerint megtartjuk – annak ellenére, hogy nem kaptunk rá nemzetiségi pályázati támogatást, hiszen fontos összetartó erővel bírnak a pécsi német közösség életében. Idén ezt az öt alkalmas rendezvénysorozatot városunk német kulturális központjával, a Lenau Házzal összefogva, a Budapesti Német Nagykövetség anyagi hozzájárulásával valósítjuk meg. A következő térzenei koncertre augusztus 9-én, az utolsóra pedig augusztus 23-án kerül sor: előbbin a nagyárpádi Ritter Zenekar, utóbbin a pécsi Schnaps Kapelle lép fel.

Német nyelvű kultúra & kulinária 6.0

Német nyelvű kultúra & kulinária 6.0

" Gyógyír északi szélre " – Színházi est Frank Ildikóval és Andreas Kosekkel Leo Leike és Emmi Rothner soha nem találkoznak, kapcsolatuk – valójában egy szerelmi történet – kizárólag e-mailben alakul ki. Német nyelvű színházi est Frank Ildikó (Theater Jetzt Pécs) és...

bővebben
Német nyelvű kultúra & kulinária 5.0

Német nyelvű kultúra & kulinária 5.0

"Férfiak és nők egyszerűen nem illenek össze" - Loriot-est Frank Ildikóval és Andreas Kosekkel Színházi est ismert és kevésbé ismert jelenetekből és szövegekből Frank Ildikó Eszter (Theater Most, Pécs) és Andreas Kosek (teatro caprile, Bécs) előadásában, majd...

bővebben